Az előttünk álló hétvégén több mint 20 nemzet 80 versenyzője, a kontinens legjobbjai állnak rajthoz a leveleki Szabadidőközpont taván kialakított kétszintes versenypályán.
Szabolcsveresmart, Géberjén és Levelek települések adnak otthon a júliusban és augusztusban rendezendő ASG SUP-bajnokságnak, illetve a II. SUP Magyar Kupa versenyeinek - jelentették be a szervezők és a kormány képviselői a leveleki versenyhelyszínen szerdán.
Összesen 22 ország 130 versenyzője nevezett a leveleki tavon csütörtöktől vasárnapig tartó jet-ski Európa-bajnokságra.
A COVID-19 járvány okozta hosszú leállást követően a Magyar Nagydíjjal indul augusztus 27-30-án a UIM Jet-Ski Európa-bajnokság - jelentette be Raimondo di San Germano, az Aquabike Promotion ügyvezető igazgatója.
A múlt héten még kudarcot vallott, most viszont méltán örülhet Franky Zapata.
Tíz érmet szereztek a hazai jet-skisek a Nyíregyháza melletti Leveleki víztározón hétvégén rendezett Európa-bajnoki futamon, amelyen 22 ország több mint 110 versenyzője indult.
Péntek este 8-kor csendesedett el a leveleki víztározó, ugyanis ekkor fejeződtek be a pole pozícióért folyatott összecsapások. Mivel a nemzetközi szövetség nem hagyta jóvá a kategóriák összevonását, így a látványos zászlós felvonulás elmaradt, amit majd vasárnap pótolnak.
Mint írtuk, 21 ország 120 versenyzője áll rajthoz mától leveleken a jet-ski Eb-futamon. A versenyzőknek az időjárásra sem lehet panaszuk, hisz árnyékban is megközelítőleg 30 fokos a levegő.
A Nyíregyháza melletti Leveleki víztározón rendezik meg a hétvégén a jet-ski Európa-bajnokság magyarországi futamát, amelyen 21 ország mintegy 120 versenyzője áll rajthoz.
Jet-Ski Európa-bajnokság Nyíregyháza-Leveleken, 600 lóerős versenygépek, lélegzetelállító akciók és száguldás.
Mint írtuk előzetesen, Magyarország nyerte el a három állomásból álló idei jet ski Európa-bajnokság második futamának rendezési jogát. Június 13-16-án a Nyíregyháza melletti Levelek víztározóján 20 ország mintegy 150 versenyzője vesz részt - jelentették be sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
A Nemzetközi Motoros Vizisport Szövetség (UIM) a Magyar Jet-Ski Szövetség pályázatát elfogadva Magyarországnak ítélte a 2019.évi 3 futamos Európa Bajnokság 2. futamának rendezési jogát. Ezt a leveleki vízi sport centrum taván rendezik meg június 13-16 között. A hírt ma jelentették be a rendezvény védnökei, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint Borsodi László, Levelek polgármestere....
A nívós nemzetközi megmérettetésre 9 ország 42 versenyzője érkezett, akik 8, a Világszövetség által elismert kategóriában és további Magyar Bajnoki kategóriákban mérkőztek meg a hétvége Bajnoki kupáiért.
Kasza György tarolt az V. országos jet-ski bajnokság második futamán Leveleken, a Vizisport és Szabadidő Centrum hatalmas taván. A két versenynap (szombat-vasárnap) alatt összesen 21 versenyszámban mintegy 20 versenyző indult el a rajttól köztük a többszörös világbajnok Kasza György.