AKTUÁLIS
Három szabolcsi helyszínen rendezik meg a SUP-bajnokságot - videó
Szabolcsveresmart, Géberjén és Levelek települések adnak otthon a júliusban és augusztusban rendezendő ASG SUP-bajnokságnak, illetve a II. SUP Magyar Kupa versenyeinek - jelentették be a szervezők és a kormány képviselői a leveleki versenyhelyszínen szerdán.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, a 21. században részben a szabadidősporton keresztül lehet közelebb vinni a fiatal generációt a különböző sportágakhoz és a versenysporthoz.

Emlékeztetett, a SUP öt-hat évvel ezelőtt honosodott meg Magyarországon és karolta fel a kajak-kenu sportági szakszövetsége. Levelek korábban már otthont adott egy másik vizes sport, a jet-ski világbajnoki futamainak, ezt a hagyományt szeretnénk folytatni a jövőben akár a SUP esetében is - fogalmazott az államtitkár.

Béres Szabolcs, a szervező Hunakamo SE elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a SUP-bajnokságnak a szabolcsveresmarti Rétközi-tó, a géberjéni Holt-Szamos folyószakasza mellett a leveleki víztározó lesz a helyszíne a július 17. és 18., a július 31. és augusztus 1., illetve az augusztus 28. és 29. között sorra kerülő háromfordulós bajnokság versenyeinek. Emellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatásával a leveleki tározón a II. SUP Magyar Kupa futamait is lebonyolítják.

Berényi Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és marketing igazgatója kiemelte, a SUP-nak az elmúlt években kezdett el emelkedni a népszerűsége Európában, elsősorban annak köszönhetően, hogy a tengerek után egyre többen síkvízi sportként kezdték el űzni ezt a sportágat.

Ez egy szép és jó szabadidős sport, de ugyanakkor versenysportként is megállja a helyét, hiszen a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség felvette a szakágai közé - mondta.

Berényi Péter emlékeztetett, a tavalyi Balaton-átevezésen közel hatszáz SUP-os állt rajthoz és az idei eseményen ennél is több jelentkezőt vár a szövetség. Hozzátette, a sportág kedvelői emellett idén részt vehetnek többek között a Tisza-tavi átevezésen, valamint szeptember közepén tartják meg a SUP első hazai rendezésű világversenyét, a balatonfüredi SUP-világbajnokságot.

Nem véletlen, hogy a vb versenyprogramjába bekerült egy úgynevezett felfújható open-kategória, amelyben gyakorlatilag bárki rajthoz állhat a világbajnokság futamai között - fogalmazott a szövetség tisztségviselője.

A sajtótájékoztatón részt vett Kökény Roland olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kajakozó, Turóczyné Székely Anita, Levelek polgármestere, Kovács Sándor térségi országgyűlési képviselő és Mikucza Tamás, az esemény fővédnöke.

(A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.)


- MTI -

Fotók: FrissMédia