Kisvárda Város Önkormányzata pályázatot hirdet két belvárosi lakás ingyenes használatba adására az „Esély Otthon Kisvárdán” projekt keretében.
Kisvárda Város Önkormányzata 2026-ban is meghirdeti a „Virágos Kisvárdáért” környezetszépítő versenyt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az épített és természeti környezet megóvásának fontosságára, valamint a lakosság, a civil szervezetek és az intézmények közös szerepvállalására.
Fényeslitke Község Önkormányzata ismét meghirdette a „Fényeslitke Kiváló Diákja” tanulásösztönző pályázatot, amellyel a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő helyi fiatalokat szeretné elismerni. A kezdeményezés célja, hogy jutalmazza azokat az általános iskolás, középiskolás, szakmai képzésben részt vevő, valamint felsőoktatásban tanuló diákokat, akik teljesítményükkel és példás...
Öt, teljes körűen felújított és bútorozott önkormányzati lakás használatára hirdetett pályázatot Kisvárda Város Önkormányzata az „Esély Otthon Kisvárdán” program keretében. A kezdeményezés célja, hogy a város vonzó életpályamodellt és letelepedési lehetőséget kínáljon a fiatalok számára.
Mérföldkőhöz érkezik a világ egyik legismertebb és legkedveltebb természettudósa, Sir David Attenborough, aki májusban ünnepli 100. születésnapját. A jeles évforduló alkalmából a Nyíregyházi Egyetem és az ÉAK Nonprofit Kft. nagyszabású alkotói pályázatot hirdetett, hogy a megyénkbeli fiatalok művészetükkel üzenhessenek a "természet hangjának" és kifejezhessék aggodalmukat bolygónk jövőjéért.
„Az én húsvétom” címmel városi rajzpályázatot hirdetett Kisvárdán Leleszi Tibor polgármester. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek és fiatalok kreatív alkotásokon keresztül mutassák be, számukra mit jelent a húsvéti ünnep.
Lakhatási pályázatot hirdetett fiatalok számára Kisvárda Város Önkormányzata az „Esély Otthon Kisvárdán” elnevezésű program keretében. A kezdeményezés célja, hogy segítse a fiatal szakemberek városba költözését, illetve ösztönözze a helyben maradást.
Már lehet pályázni a Minősített Közösségi Színtér Címre, a Minősített Közművelődési Intézmény Címre és a Közművelődési Minőség Díjra - mondta Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.