SPORT
#jet-ski
#Európa bajnokság
#freestyle
#Levelek
#leveleki tó
Két nyíregyházi versenyzőnek is szurkolhatnak a jet-ski Eb-futamon
Péntek este 8-kor csendesedett el a leveleki víztározó, ugyanis ekkor fejeződtek be a pole pozícióért folyatott összecsapások. Mivel a nemzetközi szövetség nem hagyta jóvá a kategóriák összevonását, így a látványos zászlós felvonulás elmaradt, amit majd vasárnap pótolnak.

Pénteki összesítés szerint 22 nemzet 115 versenyzője kezdte meg a kötelező edzést, majd a pihenőt követően kezdődött a pole pozíciós futamsorozat, amely során a tizenhárom kategória indulói dönthették el a szombati rajtsorrendet.

Szombaton reggel kilenckor kezdődött az első futam, ezt követte délután háromkor a második menet. Vasárnap a tervek szerint délelőtt tizenegykor rajtol el a zárófutam, majd délután pótolják a zászlós felvonulást, amit az ünnepélyes eredményhirdetés követ.

Két éve volt ennyi versenyző Eb-futamon - mondta Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke. Ő egyébként Európa bajnoki futamon két kategóriában is indult. A friss összesítés szerint harminc világbajnoki és Európa bajnoki cím birtokosai állnak a rajtszalaghoz.

A pénteki pole pozíciókért folytatott küzdelemben hazánkat 31 versenyző képviselte, és végül két kategóriában 28 versenyző a legjobb idővel jutott tovább a futamokba. A szövetség elnöke bízik abban, hogy a remek kezdést érmekre tudják váltani a magyar csapat tagjai.

Két nyíregyházi versenyző is van a mezőnyben: Mikucza Tamásnak és Hársfalvi Gergőnek lehet szurkolni a több mint 30 fokos hőségben.

A jet-ski egy belső vízsugaras meghajtású vízi jármű, amelyet 1965-ben találták fel, és akár 500-600 lóerős, négyhengeres motor is duruzsolhat a vízhatlan, speciális hajótestben. A versenyzők a király kategóriában nemritkán 130-150 kilométeres sebességgel szelik a vizet. Látványos és egyben veszélyes sport, ezért a bójákkal kijelölt pályák úgy vannak kialakítva, hogy elkerülhető legyen az ütközés.

A jellemzően a motorversenyek tematikájára épülő futamok résztvevői lakókocsikkal, családostól érkeznek a versenyek helyszínére. A leveleki Vizisport és Szabadidő Centrum tulajdonosaitól nem áll messze a jet-ski, hiszen Mikucza Zsolt freestyle kategóriában rendszeresen elkápráztatta a közönségét, míg Mikucza Tamás - mint írtuk fentebb - a hétvégi futamon állt a startszalaghoz.

A futamok 15-20 percesek, és a bójákkal határolt pályán szlalomozva kell teljesíteni a köröket. A versenybírók a bója tévesztéseket figyelik, vagyis az első befutó, ha sokat hibázott és nem javított, végül akár utolsó is lehet.