Június 28-án a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál második alkalommal adta át környezetvédelmi díjait a Magyar Tudományos Akadémián. Civil szervezet kategóriában a Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 20 éves tevékenységét díjazták. Az egyesület elnökével, Juhász Péter Gergővel beszélgettünk a díj kapcsán.
2023. június 8-11 között rendezték meg a 94. Ünnepi Könyvhetet, amely gyakorlatilag a kortárs magyar irodalom legnagyobb eseménye. A Vörösmarty téren beszélgettünk Vörös Istvánnal, az Él-e még Petőfi? című verseskötet szerzőjével. A kötet történetét ismerhetjük meg, s azt is megtudhatjuk, vajon milyen kortárs irodalmi csodák készülhetnek a régmúlt verseiből, a XXI. század gondolataival.
Lehoczki László, a miskolci Spider (Pók) mentőcsapat alapító vezetője 40 éve 24 órában áll kutyáival és társaival a bajba jutottak szolgálatában. Pedig túl van egy súlyos infarktuson, és egy szívműtéten. Azt vallja, az életnek tervei vannak vele, és azért adott még egy esélyt, hogy segíthessen másokon. Az elkötelezett segítő, Hope (Remény) nevű kutyájával most Törökországban vendégeskedett, ahol nem...
A héten mutatták be Bander Anita első könyvét. A fordulatos bűnügyi történetre minden nagy hazai könyvterjesztő lecsapott.
Szilvási Tiborról az a hír járja (és nemcsak Kisvárdán), hogy amihez hozzáfog, abból a maximumot hozza ki. Az üzletben (övé a Financial Times szerint Európa 127. legdinamikusabban növekvő vállalkozása), a sportban (Európa- és világbajnok kickboxban), a közösségben (ingyen edz fiatalokat) Amit célul kitűz, azt megcsinálja. Most újabb területen próbálgatja a saját határait. Ő az egyik résztvevője az RTL...
A Szent Ferenc Kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház mellett ötödikként a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház is egyházi fenntartásba került. A fenntartóváltást ellenzéki politikusok hevesen támadják, miközben a valós tényeket nem említik. Hegyi Henrikkel, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház főigazgatójával beszélgettünk.
Kisvárda elsőosztályú labdarúgó csapatának elmúlt szezonjáról, illetve a következőről kérdeztük Révész Attilát. A sportigazgató üdítően őszintén beszélt szereplésről, utánpótlásról, anyagi lehetőségekről és a szurkolók szerepéről is. Az első kérdéssel rögtön a téma közepébe csaptunk.
Az ország talán legizgalmasabb szépségversenyét nyerte meg a 23 éves, Kisvárdán született és Záhonyban felnőtt Laczkó Valentina. Nem csak szépnek, kreatívnak is kellett lennie. A Miss Éden Hungary címért hulladékból tervezett ruhákban lehet pályázni. A modell szépsége mellett a zsűri azt is figyelembe vette, hogy az adott lány stílusához mennyire illik az általa megálmodott ruhaköltemény.