Az egész országot megdöbbentette a 2023 márciusában napvilágra került felvétel, melyen az látható, hogy látszólag minden ok nélkül agyba-főbe vertek a biztonsági őrök embereket Nyíregyháza egyik szórakozóhelye előtt, egy téren. Az ügynek végül 11 gyanúsítottja lett, közülük négy terhelt esetében ítélet is született.
Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság március 27-én az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
Rekordszámú, mintegy 181 millió utazó vette igénybe a MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly; az okosjegy, a prémiumszolgáltatás és az online jegyváltás népszerűsége is nőtt - közölte a MÁV Zrt. február 10-én délelőtt az MTI-vel.
A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra.
Mint portálunk megtudta, a Kisvárda közeli körfogalomban balesetet szenvedett busz menetrendszerinti járatán az ukrajnai háború kitörésekor elmenekült nők és gyerekek utaztak.
Nyilvános videói szerint a tömeggyilkoshoz hasonló mészárlást tervezett az a Budapesten élő norvég állampolgár, akit a TEK műveleti egysége múlt héten fogott el. A KR NNI terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt indított vele szemben büntetőeljárást. A 45 éves férfit a bíróság a hétvégén letartóztatta.
A 22 halálos és 59 sebesült áldozatot követelő manchesteri robbantás után világszerte megszigorítják a kulturális és tömegrendezvények biztonsági intézkedéseit, de szakértők szerint az intézkedések nem fogják megállítani a mindenre elszánt merénylőket.