A gyakori tűzvészek miatt, 1883. szeptember 23-án önkéntes tűzoltóság megszervezéséről döntött Nyíregyháza város tanácsa, majd 1884. március 9-én, alakuló közgyűlésen mondták ki a Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egylet megalakítását.
Az ügyész a mai napon nyomozási bíró elé állította, és indítványozta annak a bicskei férfinak a letartóztatását, aki a Zrínyi Gimnázium leánykollégium előtt állva fiatal lányok előtt mutogatta magát szeméremsértő módon. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását 30 napra.
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte az élettársát.
Juditot az élettársa feltehetőleg az öt gondnokság alatt lévő gyermek előtt agyonverhette. A 39 éves nő testének több pontját ütések borították. Az áldozat a bántalmazás következtében fulladásos halált halt.
Az izgalmas atlétikai szezon január 18-án tetőzik, amikor a Nyíregyházi Atlétika Centrum ad otthont a Nyíregyháza Nyílt Fedettpályás Versenynek.
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.
Mozgalmas évet zárt 2023-ban a Nyíregyházi Állatpark, a sóstógyógyfürdői látványosságban több mint 250 - köztük több ritka - állatkölyök született, jövőre pedig átadják az Európában is egyedülálló Jégkorszak interaktív állatbemutatót.
A nyíregyházi piacon 862 pár hamis márkájú lábbelit - köztük sportcipőket, papucsokat és bakancsokat - foglaltak le a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a Facebook-oldalán.