Először kettős öngyilkosság gyanújával riasztották a rendőröket és a mentőket, mivel a család középső gyermeke, a 15 éves kislány kétségbeesve szaladt át a szomszédhoz: anya a földön fekszik véresen, apa meg a hátsó kamrában.
A gyerekek aludtak, amikor a tragédia történhetett. Gyakorlatilag amikor felkeltek, akkor vették észre, hogy az édesanyjuk, Mária hason, vérben fagyva fekszik a földön. Kis kutatás után az édesapjuk élettelen testére is rátaláltak. Ő az előzetes adatok szerint önkezével vetett véget az életének.
A család három éve költözött Szamosújlakra. Hamar beilleszkedtek, közmunkásként dolgoztak az önkormányzatnál. Géza és az élettársa, Anita három gyermeket nevelt. A legnagyobb lányuk épp a múlt héten költözött el a párjával a családi fészekből, mivel gyermeket várt. Így a szülői házban a 12 éves kisfiú és a 15 éves lány maradt a szüleivel.
"Ha tízszer találkoztunk, akkor tízszer köszönt nekem a Géza" - mondja a helyi boltos. Illemtudóak voltak, dolgoztak, hamar befogadta őket a kis település.
Nem igazán voltak hangos veszekedések, botrányok. Bár a helyiek szerint Géza nagyon féltékeny volt a párjára.
Az, hogy mi történt azon a tragikus éjszakán, valószínűleg a házaspár halálával együtt az örök homályba vész. A gyerekekről a nagymamájuk gondoskodik, aki reggel egy önkormányzati busszal érkezett a tragédia helyszínére. A tragédia körülményeit a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.
Úgy tudjuk, hogy emberölés gyanújával indítottak eljárást, részleteket holnapra ígértek.