Május 5-én vasárnap kerül megrendezésre a Nyíregyházi Állatparkban a Nemzetközi Medve Nap, a „Happy Bears Day”. A tematikus nap célja az, hogy minél többet megtudjanak a Nyíregyházi Állatparkba látogatók, a világon élő nyolc medveféléről.
Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
Igazán sikeresnek mondható az országban csak a Nyíregyházi Állatparkban élő Mishmi-takin tenyészcsapat, hiszen az eddig egy ivarérett hímből, kettő ivarérett nőstényből és két utódból álló csordában, két hónap eltéréssel, ismét kettő takinborjú látott napvilágot. A különleges külsejű patás állatok leginkább tulokszerű állatnak tűnnek, ám a genetikai vizsgálatok alapján a kecskeformákhoz tartoznak.
A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét csütörtökön ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.
A szóösszetételek esetében az összetett szó jelentése más, mint tagjaik jelentésének összege. A jelentésváltozás tényét jelöli az egybeírás. Vannak olyan esetek, amikor a mondat értelme alapján tudjuk eldönteni, történt-e jelentésváltozás, vagyis egybe kell írnunk vagy sem a szavakat. Ilyen izgalmas példákból válogattunk! A magyar nyelvi kultúra ápolásáért indított rovatunkat a Magyar Nyelvőr...
Senki nem hitt benne, ennek ellenére Európa legjobbja lett röpke 22 év alatt. A szkeptikusok csak annyit mondtak annak idején: kárt úgy sem tud csinálni. Valóban nem, hiszen Gajdos László és mára 160 fős csapata csodát teremtett Nyíregyházán. Csodát, amit mindenkinek látnia kell. Mint ahogyan 2018-ban 500 ezer látogató megtette.
A Föld egyik legritkább állata hozott a világra életképes utódot. Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója elmondta, hogy Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz.
Sikeres műtétet hajtottak végre a Nyíregyházi Állatpark hároméves afrikai elefántbikáján (Loxodonta africana), a másfél órás beavatkozás során az állat begyulladt agyarát távolították el magyar és dél-afrikai állatorvosok.