A magyar helyesírás történetét a XI. századig visszavezethetjük, a kancelláriai helyesírásig, amikor a magyar földrajzi neveket és személyneveket kellett megfelelően írni a latin nyelvű okiratokban. Az első, a maihoz hasonló szabálykönyv 1832-ben született. Azóta megjelent új kiadásban. Létrehozásának körülményei, a reformkor nagyjainak kiállása a magyar nyelv használata mellett igazolják, hogy a helyesírás és a hatalomgyakorlás bizony összefügg.

A XIX. és a XX. század fordulóján két helyesírási szabályzat is létezett. Simonyi Zsigmond tudóst ugyanis felkérték egy iskolai helyesírás megalkotására. A nyelvész azonban nem csak az akadémiai szabályzat egyszerűsített változatát készítette el, hanem beépítette a saját – egyébként hasznos – javaslatait is. Egy ideig párhuzamosan két szabálykönyvet használtak ekkor, az akadémiait és az iskolait. Végül Simonyi észszerű ötletei hivatalossá váltak. A tudóst azonban előtte oly sokan támadták munkája miatt, hogy a helyesírás első áldozatának is tekinthetjük, mert halálában közre játszott mindez.

Az 1954-es helyesírást ugyan nem tekinthetjük „sztálininak”, de Czigány Lóránt szerint a szervilisség nyomon követhető. Nagy kezdőbetűs lett a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom”, és a „Nagy Honvédő Háború”. Ezt még 1984-ben, a rendszerváltás előtt megváltoztatták, és a többi akkori ünnepnaphoz hasonlóan kis kezdőbetűsök lettek. 1954-ben lett Sztalin neve „á”-s, Sztálin, a moszkvai magyar kommunisták írásmódja nyomán. A szótárba a bolond és a bolsevik közé a félreérthető asszociációk elkerülése végett beillesztették a bólongat szót, amit akkor sem használt senki (az etimológiai szótárban a bolonyik szót tették ide).

- FrissMédia -

A magyar nyelvi kultúra ápolásáért indított rovatunkat a Magyar Nyelvőr Alapítvány együttműködésével készítjük, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával.