Bettina most 12, Barbara 10, a legkisebb lány, Klaudia pedig mindössze 6 esztendős – a három kislányt, miután édesanyjuk fiatalon meghalt, a gyámügy a pedofil nagypapára bízta. Ekkor kezdődött a pokoljárásuk…
– Magdika még 30 éves sem volt, amikor meghalt, veseelégtelenség vitte el szegényt – mesélte a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő helybéli, amikor a kislányok édesanyjáról kérdezték. – Két férje volt, az egyik elhagyta, a másik börtönbe került. A férfitól öt gyermeke született, a három lány mellett két fiút nevelt. A halála után a gyámhatóság a nagyapjuknak, Mihálynak adta a gyerekeket. Bár ne így történt volna! Mihályról köztudott volt, hogy erőszakos ember, korábban már jó néhány évet ült nemi erőszakért – tette hozzá az ismerős.
A gyerekek egy éven át éltek nagyapjukkal, aki rendszeresen bántalmazta, vesszővel, nyújtófával verte őket. Nem nem etette, se nem mosdatta rendesen a gyerekeket, akik tetvesek lettek, és koszos, hiányos ruhákban jártak. A kisfiúkkal fát lopatott, a lányokat pedig szexuálisan bántalmazta.
A férfi a Nyíregyházi Törvényszék 2016. májusában 12 év fegyházbüntetésre ítétle, amit aztán a Debreceni Ítélőtábla változtatott meg börtönre.
Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője a Borssal közölte: D. Mihály súlyos betegségben szenved, ezért enyhítettek a végrehajtás fokozatán.
Forrás: borsonline.hu