Azt már tudtuk, hogy a Várda kiesik az első osztályból, az azonban kérdéses volt, hogy kik lesznek az érmesek.
A Várda az első félidőben nem játszott alárendelt szerepet, mégis a Paks szerezte meg a vezetést. Ráadásul egy tizenegyest is kihagytak, de utána a paksi Mezei egy hatalmas bombával gyönyörűen bevette a kiválóan védő kisvárdai Kovács hálóját.
A második félidőt követően kicsit enervált volt a Kisvárda, a 75. percben pedig csatárokat hozott be a Paks edzője.
Hahn és Böde megjelenése azt eredményezte, hogy egymás után alakították ki a helyzeteket a Kisvárda kapuja előtt.
Újabb tizenegyeshez jutott a Paks, de ezt is kihagyták – Hahn az égbe bombázta a büntetőt. Nem sokkal később viszont javított, amikor egy beadott labdát követően egyedül állhatott Kováccsal szemben. Ügyesen alányúlt és a kisvárdai kapuba emelte a kapus fölött a labdát. 2-0.
Spasicnak még sikerült szépítenie, egy jobboldali beadást követően, jobbal a hosszúba belsőzte a labdát. Szép találat volt. Ráadásul meg is jött a kedve a kisvárdai támadónak, mert nem sokkal később még egyszer ráívelte a kapura, de mellé ment.
Maradt a végeredmény Paks – Kisvárda 2-1.
Ezzel párhuzamosan 4-1-re győzött a Puskás Akadémia és csaknem 10 percet ráhúzott a Fehérvár és a Diősgyőr. A Fehérvárnak volt 2 lesgólja és olyan sokáig vonalazgattak a VAR-szobában, hogy muszáj volt hosszabbítani. Egy ideig úgy tűnt, hogy megszerzi a bronzérmet a Fehérvár együttese, de aztán elvették tőlük a találatot, így maradt a 0-0. Végül hihetetlen izgalmak közepette egymást érték a beívelések a diősgyőri kapu közepére, de aztán az a DVTK, ami 7 gól kapott az Újpesttől, most kihúzta döntetlennel.
A Kisvárda utolsó azért nem lett és talán lesz esélye még arra, hogy lássuk még NB1-ben az alakulatot. Ehhez csak sok sikert tudnak kívánni a szurkolók.
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 71 pont - bajnok - BL-selejtező
2. Paksi FC 33 17 7 9 51-42 58 - EL-selejtező
3. Puskás Akadémia FC 33 15 10 8 60-35 55 - KL-selejtező
4. Fehérvár FC 33 16 6 11 55-40 54 - KL-selejtezős
5. Debreceni VSC 33 14 6 13 49-48 48
6. Diósgyőri VTK 33 12 9 12 50-56 45
7. MTK Budapest 33 12 8 13 43-62 44
8. Zalaegerszeg 32 12 7 13 53-58 43
9. Kecskeméti TE 32 12 6 14 43-44 42
10. Újpest FC 32 11 4 17 45-65 37
11. Kisvárda Master Good 33 9 4 20 40-55 31 - kiesett
12. Mezőkövesd Zsóry FC 33 5 6 22 31-63 21 - kiesett