A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte az élettársát.
Orbán Viktor miniszterelnök november 16-án a Karmelita kolostorban fogadta a Magyar Diaszpóra Tanács tagjait; köszöntőjében és az azt követő kötetlen beszélgetésen is a Magyarország biztonságát és szuverenitását fenyegető veszélyekről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szeptember 1-jén lép hatályba az a törvénymódosítás, amely megtiltja földadó kivetését a helyi önkormányzatoknak. Az év elején 120 ezren tiltakoztak petícióban amiatt, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester földadót vetett ki a helyi gazdákra.
A Törvényszék ítélkezése időszerű - állapította meg az összbírói értekezletre elkészült beszámoló, amelyet a Nyíregyházi Törvényszék közleménye ismertet. Ebben azt is kiemelték, hogy Ismét kihívásokkal teli időszakról, a 2022-es év értékeléséről szólt a a Törvényszéken megtartott összbírói értekezlet.
A Nyíregyházi Törvényszék felmentette a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól B.R. vádlottat. A bizonyítási eljárás alapján ugyanis kétséget kizáróan nem nyert bizonyítottságot, hogy a bűncselekményt a vádlott követte volna el.
A Nyíregyházi Törvényszék 2020. november 12-én tartott előkészítő ülést az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt H.P. vádlottal szemben folyamatban lévő ügyben.
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre súlyosbította a Sz.R. vádlottal szemben zaklatás vétsége miatt első fokon kiszabott büntetést. A törvényszék döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye, az jogerőre emelkedett.
Az ünnepség kezdetén a Vásárhelyi László Alapfokú Művészetoktatási Iskola 2. osztályos tanulói versmondással és betlehemes műsorral kedveskedtek. Dr. Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnöke ünnepi beszédében megköszönte a kollégák egész éves munkáját, a közös célok elérése érdekében tett erőfeszítéseket és azt, hogy a kemény munka mellett a kollégák adományokkal segítették a rászorulókat.