Pénteken még erősen felhős, borult lesz az ég és többfelé, többször kell esőre számítani, akár zivatar is kialakulhat. Szombaton és vasárnap azonban már sok lesz a napsütés, olykor élénk széllel és 22-27 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Idén több mint 94 ezer tanuló: 80 402 nyolcadik, 7 849 hatodik és 5 821 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A Kisvárdai Csellózenekar olyan zenei együttes, amely kivételes teljesítményével és egyedi hangzásával vívott ki elismerést. A zenekart Agárdi Gáborné Csáki Ildikó alapította, aki egyben a zenekar vezetője is.
Az ügyészség indítványozza annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki egy közlekedési incidenst követően, előzés közben rálőtt a megelőzött járműre.
A világ 12 legjobb erősemberének versenyét nézheti meg a magyar közönség április 27-én az Aquaworld Resort Budapest helyszínén, a Strongman Champions League, azaz az erősemberek Bajnokok Ligája magyarországi állomásán. A látványos és izgalmas eseményen magyar versenyzőnek is drukkolhatunk. Botka István sportmenedzserrel beszélgettünk a közeli eseményről.
Jelen állás szerint a vádlottat akár fel is menthetik, ha hitelt érdemlően nyilatkozik az a rejtélyes tanú, aki azt állítja, hogy a fiatal anarcsi férfi nem is ütött.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Együttműködő Nemzet Program jóvoltából a határon túli magyar települések iskolásai is részt vettek a nagyszabású Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyen.
A szabolcsi versenyzők közül Hugyecz Péter, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanulója 11. lett, ezzel pedig mindössze fél ponttal maradt le a 10. helyezésről az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyen.