A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából május 31-én és június 1-jén a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltószövetség és az Ajaki Tűzoltó Egyesület közös szervezésében kerül megrendezésre Ajakon a II. Kárpát-medencei Tűzoltó Találkozó, és a XIII. Országos Kismotorfecskendő Bajnokság futama. A seregszemle pénteken délután kezdődik kulturális programmal, amin részt vesznek a tűzoltó bajtársak Délvidékről (Szerbia, Horvátország), Erdélyből (Románia), Kárpátaljáról (Ukrajna) és a Felvidékről (Szlovákia). Az est fénypontjaként bemutatkozik a helyi tűzoltó egyesület tagjaiból verbuvált, HAMUTIPROCK nevű formáció, amely kellemes rock slágerekkel szórakoztatja a résztvevőket.
A szombati program tűzoltó gépjárművek felvonulásával kezdődik, amely során Ajak város utcáin felvonulnak az ország minden pontjáról (és a környező országokból) érkező tűzoltó gépjárművek, majd kezdetét veszi a település központjában a rangos megmérettetés, az Országos Kismotorfecskendő Bajnokság részeként megszervezett verseny, ahol a legjobbak mérhetik össze tudásukat. A verseny ideje alatt a szakmai kiállítók mutatják be az érdeklődők számára az általuk forgalmazott tűzoltó szak- és védőfelszereléseket, illetve kiállítást is megtekinthetnek a rendezvényre kilátogatók. A gyerekek számára felállított tűzoltóautó ugrálóvárban, és tűzoltóautó csúszdán is mulathatják az időt a legkisebbek, és kipróbálhatják a tálcatűz oltását is. A főszervező Ajaki Tűzoltó Egyesület tagjai mindenkit szeretettel várnak a díjmentes rendezvényen, ahol lehetőség lesz a helyi civil szervezet támogatására is.
A szervezők egy installációval készülnek, aminek keretében minden résztvevő szervezet, szimbolizálva a szakmai és nemzeti összetartozást (a közelgő Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából), egy tűzoltóbaltára lakatot helyez el. Az így elkészülő installáció az Ajaki Tűzoltó Egyesület felújítás alatt álló szertárépületét fogja dísziteni, emlékeztetve a nemzeti és szakmai összetartozásra.