Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: az első a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, a negyedik a szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: a negyedig gyertya Keresztelő Szent Jánosra utal, aki hirdette Jézus eljövetelét, így készítve az utat az emberek szívéhez.
Az utat a szívhez Kisvárdai történelmi egyházak képviselői rövid karácsonyi üzenetekkel egyengették, hogy aztán a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola növendékei szívhez szóló karácsonyi műsorukkal megérintsék még a legridegebb szíveket is. Az iskolai énekkar által interpretált karácsonyi dallamokat prózai betétekkel megszakítva, valódi csemegének számítottak a több ezres tömeg számára.
Az est egyik legfelemelőbb pillanata, amikor a hegedű fájdalmasan szép dallamai hasítottak a rideg levegőben, hogy Mécs László: Valaki imádkozik értem című versét egy tizenéves legény elszavalja, olyan erőteljesen, amilyet ritkán hall az ember. Valaki imádkozik értem…
Az utolsó békeláng Krisztus szülőhelyéről
A „Betlehemi Láng” (Friedenslicht) akció kezdeményezése 1986-ban Ausztriából indult el. Azóta minden évben, ádvent kezdetén Betlehemben, a Születés Barlangjában ünnepélyesen meggyújtanak egy gyertyát, amelyet azután az osztrák televízió és légitársaság segítségével Bécsbe visznek, ahol az Osztrák Cserkészszövetség (PPÖ) által szervezett ökumenikus istentiszteleten veszik át a környező országok cserkészei, hogy elvigyék saját országaikba.
A reményt, szeretetet és békét megtestesítő láng Kisvárdára is megérkezett, hogy lángját, s így az üzenetét továbbadva a főtéren is fellobbanjon.
Dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki, hogy a Betlehemi Láng Kisvárdára is eljutott. A főtéren, amit a történelmi egyházak templomai vesznek körbe, a képviselő Mára Sándor: A négy évszak – decemberből idézve, „Mintha mindig harangoznának,” utalt, a lélek felkészülésnek fontosságára. Beszédében úgy fogalmazott, hogy a karácsony közéletével talán hangosabban is zúgnak a harangok, „várjuk a nagy pillanatot, az Isten érkezését.” Majd beszéde végén – nem kis meglepetést okozva – a képviselő Varga Attila, Ébredj ember című könnyűzenei keresztény ének kezdő sorait kezdte énekelni: „Ébredj ember mély álmodból, Jézus megment rabságodból!”
Ekkor a főtér négy irányából mintegy 100 hangszeres és 200 gyermek kiválva a tömegből egyre erőteljesebben énekelték az éneket, hogy a dal végére egy óriási szívet formálva megérkeznének az adventi gyertyához, hogy ott Seszták Miklós a hagyományoknak megfelelően, ebben az évben a Betlehemi Láng segítségével lángra lobbantsa Advent negyedik, a szeretet gyertyáját. „Az Úr adjon nektek békét, ezt üzeni a meggyújtott láng.”