Kettős Sáppusztai győzelem a XIV. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen, amelynek idén először jótékonysági célja is volt. A pálinka hazai „Oscarjának” is nevezett ünnepélyes díjkiosztó gálán adták át a győzteseknek járó elismeréseket a Kárpát-medence legnagyobb pálinkás megmérettetésén
Idén második alkalommal rendezték meg a Disznótoros fesztivált Demecserben.
A röviditalt mesterséges pálinkaaromákkal ízesítették, a keverékek alkoholtartalma az elsődleges mérések alapján 50% volt.
Több mint huszonötezer liter illegálisan előállított pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családi vállalkozás ingatlanain - közölte a hatóság sajtóreferense december 21-én az MTI-vel.
Az Európai Unió és Japán között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás keretében további 42 uniós és japán termék került be a mindkét térségben oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) jegyzékébe, a listán a magyar pálinka megnevezés is szerepel - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Ma reggel nyolckor kezdetét vette a „Szent András-napi Disznóvágás és Pálinkamustra” az Alkossunk Várost Alapítvány szervezésével a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával. A rendezvényen több település is képviselteti magát hagyományőrző sátorral. Kóstolójegy ellenében nagyon sok finomság is megkóstolható.
Kié a legjobb házipálinka? November 26-án kiderül!
Mennyiségi korlátozással idén újra adómentes a pálinkafőzés, adminisztrációja alig változik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.