Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa 1974-ben választotta május 12-ét az Ápolók Nemzetközi Napjává, annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, a modern nővérképzés megalapítója.
2024-ben az anyák napját május 5-én tartjuk. Ezen a napon gyerekek és felnőttek virágcsokorral ajándékozzák meg az anyukákat, meghálálva az önzetlen szeretetet, türelmes gondoskodást.
Pénteken még erősen felhős, borult lesz az ég és többfelé, többször kell esőre számítani, akár zivatar is kialakulhat. Szombaton és vasárnap azonban már sok lesz a napsütés, olykor élénk széllel és 22-27 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Gégényben április 27-én, szombaton tartották a VI. Hagyományőrző májusfa állító és anyák napi ünnepséget, melynek idén is nagy sikere volt.
Április 18-án rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Megnyitotta első éjjel-nappal működő, postai ügyintézésre alkalmas ügyfélterét a Magyar Posta Zrt. Nyíregyházán, ahol az ügyfelek egyebek mellett csomagot adhatnak fel és vehetnek át, egy speciális ügyintézési automatán keresztül hivatalos okmány- és járműügyeket intézhetnek, illetve készpénzt is felvehetnek az ATM-ből - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Az Egyesült Államok 15 államában készülnek a hétfői teljes napfogyatkozásra és az érkező több millió turista fogadására.
Március 27-én, szerdán ünneplik a színházi világnapot, amelyre számos teátrum készül programokkal. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazott meg.