A halas szakma a magyar mezőgazdaság szerves része - jelentette ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke március 20-án , a Balatonon megtartott VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja rendezvényen.
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót - jelentette be március 20-i közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Országos fórumsorozatot szervezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a valamennyi vármegyét érintő roadshow célja megismertetni a gazdálkodókkal az új Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében hamarosan megjelenő pályázatokat. A napkori rendezvény fő előadója, Győrffy Balázs, a NAK országos elnöke volt.
A Nyugat és a Kelet összekapcsolása mellett érvelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó fórumán.
Az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a melegrekordok, a növények a tavaszt érezve fejlődésnek indultak, de a jövő hét közepén előre láthatólag lehűlés és fagy érkezik, ami veszélyezteti a korai csonthéjasokat - írta a HungaroMet Zrt február 29-én agrometeorológiai elemzésében.
Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok, ezért már most érdemes védekezni ellenük - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) február 28-án.
Magyarország a háború szomszédságában, a káros hatások ellenére is 73,5 százalékra csökkentette államadósságát, amely 10 százalékponttal kedvezőbb az uniós átlagnál, és a következő években is az uniós átlag alatt tartja - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Gentben, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően, pénteken.
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak csütörtökön forgalomakadályozó demonstrációkkal négy visegrádi ország, valamint Lettország és Litvánia gazdaszervezetei. A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták.