NAGYVILÁG
Belföld
#M1 autópálya
#Pozsony
#Budapest
Tényleg lesz Budapest - Pozsony autópálya
Sokan úgy hiszik, hogy már most is van. Pedig nem. Csak lesz.

Általában a térképek is azt jelzik, hogy a két főváros között sztrádán tehetjük meg az utat. Akárcsak Bécs és Budapest között. Valójában ez nincs így, mi ugyanis nem építettük meg az M1-est a határral összekötő szakaszt. A szlovákok már igen, jó pár évvel ezelőtt. Így aztán óriási dugók szoktak lenni a magyar oldalon, főleg, mikor lerobban egy kamion vagy éppenséggel javítják az utat, hiszen kétszer egy sávon araszolgatnak a járművek.

A jobb oldalon már korábban kijelölték az autópálya építésének a helyét, de a további munkára eddig nem került sor. Most viszont igen. Délelőtt örömmel láttuk, hogy elkezdődött az építkezés, úgy tűnik, az M1 összekötő szakaszt a szlovák határig kiépítjük. Ezzel végre tényleg teljes egészében megépül a Budapest-Pozsony autópálya és igazuk lesz a térképeknek, amelyek ezt már évekkel ezelőtt megjósolták. A 14 és fél kilométeres szakaszt 2020-ban tervezik átadni, kétszer két sávon.

- FrissMédia -