A szóvivő azt írja, hogy a sértett lány 2017 júniusában a faluban találkozott össze az általa egyébként ismert két huszonéves férfival. Ők megkínálták cigivel, amit közösen elszívtak. Ennek hatására a lány erősen bódult állapotba került, végtagjai nehezen mozogtak. A férfiak bekísérték egy romos, lakatlan házba, ahol újabb cigarettát adtak neki. A védekezésre képtelen állapotba került nővel akarata ellenére mindketten közösültek. Időközben érkezett meg a harmadik társuk, aki szintén kihasználva a sértett bódult állapotát vele közösült.
Ezt követően a sértettet átvitték a szemben lévő házba és ott még további öt vádlott, köztük egy 16 éves fiatalkorú is szexuálisan erőszakoskodott vele.
A cselekménynek az vetett véget, hogy a faluban elterjedő hírre az egyik vádlott felesége a helyszínre ment, és férjét számon kérte a dologról. A kábult lány csak másnap hajnalban tudott hazamenni. Szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak.
A nyolc vádlottból hatan jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.
Az ügyészség a felnőttkorú vádlottak esetében fegyházbüntetést, fiatalkorú társuk tekintetében fiatalkorúak börtönét és közügyektől eltiltást indítványozott.