KÖZÉRDEKŰ
Agrár
#horgászverseny
#Rétközi-tó
​Nézze meg, mekkora halakat fogtak a Rétközi-tóban!
A Rétközi-tó, Kelet-Magyarország legnagyobb víztározója adott otthont a hétvégén a IV. Rétközi-tavi horgászversenynek.

A több mint 400 hektáron elterülő tavon, a kora nyárias időjárási körülmények között18 csapat, több mint 50 versenyzővel vágott neki az 54 órás küzdelemnek. A jó idő a halak kapókedvét is meghozta, mert a legjobban szereplő csapatok szinte megállás nélkül fogták a halakat a Kanda-öbölben, a mérlegelők folyamatosan úton voltak.

A verseny végére a kifogott halak összsúlya megközelítette a 2 tonnát! Az első hely sorsa ugyan hamar eldőlni látszott, de a helyezéseket illetően a verseny szó szerint az utolsó pillanatig rendkívül izgalmas volt, mert a harmadik hely sorsa egy utolsó percekben kifogott hallal dőlt el, valamint a harmadik és ötödik hely között mindössze 5 kg döntött!

A Horse Baits RS Carp Team (Lakatos Attila, Séra Ádám, Lakatos Sándor) tarolt a versenyen, minden kategóriában fölényesen nyertek, megdöntve az eddigi versenyek abszolút rekordját is.


Eredmények:

A három legnagyobb kifogott hal átlagsúlya:

I. hely Horse Baits RS Carp Team 10,58 kg (Lakatos Attila, Séra Ádám, Lakatos Sándor)

II. hely Bodnárék 8,16 kg (Bodnár István, Bodnár Viktor, Bodnár Bence)

III. hely Fermentix Carp Team 7,71 kg (Szikszai Tibor, Koi Csaba, Varga Attila)

Legnagyobb hal:

Horse Baits RS Carp Team: 11,90 kg (Lakatos Attila, Séra Ádám, Lakatos Sándor)

Összes kifogott hal:

I. hely Horse Baits RS Carp Team 325,45 kg (Lakatos Attila, Séra Ádám, Lakatos Sándor)

II. hely Mándoki HO-HO Horgászbolt 215,65 kg (Horváth István, Szőgyényi Szabolcs, Szőgyényi Szilárd)

III. hely Jánvári Team 160,52 kg (Jánvári József, Gerebenics Mihály, Gerebenics Norbert, Gerebenics Gábor)

Versenyeredmény: 1989,55 kg.

A díjakat dr Nagy Péter, Döge község polgármestere adta át.

Ez év júniusában újabb horgászversenyt rendeznek a Kisvárda szomszédságában található tavon, ami Magyarország ötödik legnagyobb mesterséges tava. Arra is minden horgászt nagy szeretettel várnak a szervezők.