A vádlott, bár a cselekményt nem tagadja, de védekezésképp a tetthez vezető rögös utat hozza fel. Védekezése pillére, hogy a sértett aktívan közrejátszott, hogy egy úgynevezett acting out cselekmény volt. A hirtelen dühkitörést a nő viselkedése váltotta ki - mondja Sz. Dávid.
A majdnem végzetes cselekménysorozthoz vezető utat a vádlott mobiltornyok adataival szerette volna alátámasztani. Állítja, hogy a cselekmény éjszakáján a vádlott és a sértett egy harmadik személy lakásánál szemkontaktusba került. Végső soron ez gerjesztette a vádlottat féktelen indulatra.
Csakhogy a bíróság hivatalból megkereste az érintett mobilszolgáltatót, aki válaszában egyértelműen cáfolta a vádlott állítását.
Ennek ellenére a vádlott ma is kijelentette, hogy az a bizonyos szemkontaktus ott és akkor létrejött. Ami fizikailag is lehetetlen, hiszen a sértett mobiltelefonja a mobilszolgáltató adatai szerint nem volt ott.
Csakhogy a vádlott azt is állította, hogy a sértett telefonja ott volt, hiszen felhívta a nőt és az kicsöngött; hallottam, hogy csörög, az Ildikó akkor jött ki az udvarra, ekkor néztünk egymásra" - mondta.
A konfabuláció „meseszövés”, kóros pontatlanság, a visszaemlékezés során az emlékek kiegészítése vagy cseréje nem valós, fantázia szülte elemekkel.
A vármegyei főügyészség vádiratának lényege szerint a vádlott és a sértett 2020 augusztusában házasságot kötöttek, majd a következő év januárjában megszületett közös gyermekük is. Kapcsolatuk azonban megromlott, rendszeresen veszekedtek. 2022 májusában a nő el is költözött a közös lakásból. A vádlott ezt a helyzetet nem tudta elfogadni, többször hívta telefonon a nőt, ellenőrizte, hogy merre jár.
Mint portálunk elsőként megírta, az életveszélyesen sérült nő egy ismert nyíregyházi fitneszmodell volt.
2022. szeptember 30-án 4 óra 30 perckor a vádlott telefonon felhívta a sértettet, és a nyírteleki lakásukra invitálta. A sértett 6 óra körül gépkocsival megérkezett a lakáshoz, ahová a vádlott beengedte, majd az ajtót kulcsra zárta. Ezt követően kérdőre vonta a feleségét, hogy az hol töltötte az előző estét, majd a konyhában az asztalnál ülő nőt egy előre odakészített húsklopfolóval fejbe vágta, amitől a nő a földre esett.
A húsklopfolóval még többször megütötte a nőt, annak nyele el is tört, ezt követően egy nagyobb méretű kést vett magához a vádlott és azzal a hátán többször megszúrta a nőt, majd egy újabb késsel a nyakát szurkálta össze. A sértett kiabálására felébredt a másik a szobában alvó 1,5 éves kislányuk, sírni kezdett, mire a vádlott a nőt behúzta a szobába, ahová bekészített egy fejszét és egy kötelet is.
A nő úgy menekült meg a kilátástalan helyzetéből, hogy halottnak tettette magát, mire a vádlott abbahagyta a bántalmazását. A vádlott bement a fürdőszobába, ahol megpróbálta az ereit felvágni, eközben a nő kimenekült a lakásból, és a szomszédtól kért segítséget. A sértett sérülései életveszélyesek voltak, 4-5 hét alatt gyógyultak meg, azonban amennyiben nem kap időben orvosi ellátást, illetve a szúrások nyaki nagyeret érintettek volna, akkor a helyszínen bekövetkezett volna a halála.
Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a letartóztatásban lévő férfit.
Az ügy áprilisban folytatódik párbeszédekkel és várhatóan ítélet is születik első fokon az ügyben.