Közleményében a terrorszervet Abu Mohamed al-Furkan (al-Furqan) álnevén említette a vezetőt, és nem tudatta halálának idejét, helyét és körülményeit sem.
Az al-Furqan Media az Iszlám Állam médiaszárnya. A közleményben nem tettek utalást arra, hogy a volt vezető és a médiaszerv neve milyen összefüggésben áll egymással.
Az amerikai védelmi minisztérium szeptember közepén jelentette be, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció egyik légicsapása végzett az al-Furkanként is ismert al-Fajáddal a szíriai Rakkában. A Pentagon közleménye szerint al-Furkan az Iszlám Állam propagandáért felelős “tájékoztatási minisztere”, egyben a szervezetet irányító testület, az úgynevezett Rangidős Súra Tanács prominens tagja volt.
Peter Cook, a Pentagon szóvivője korábban azt is közölte, hogy a terroristával még szeptember 7-én végeztek a koalíciós erők. A szóvivő elmondta: al-Fajád felügyelte az Iszlám Állam kínzásokról és kivégzésekről szóló videóinak készítését.