NAGYVILÁG
Belföld
#Leleszi Tibor polgármester
#március 15.
Leleszi Tibor ünnepi köszöntője
Egy ország akkor győztes, amikor képes megvalósítani a polgárok akaratát - erről is beszélt Kisvárda polgármestere a Friss FM-en elmondott ünnepi beszédében.

"Már nem a puskák ropognak, de bátorság kell a közéleti vitákhoz is" - mondta Leleszi Tibor a Friss FM-en sugárzott ünnepi beszédében, amelyben Kisvárda polgármestere főleg a 48-as fiatalokat méltatta. "Ők voltak azok, akik a forradalmat a magyar nemzetért vívták, tudták, bátornak kell lenniük, mert mások nem vívják ki céljaikat".

Magyarország jövőjéért harcoltak amely akkor egy szabad, független és polgári ország képe volt - fejtegette Kisvárda első embere, aki szerint a márciusi ifjak bukásuk ellenére kijelölték hazájuk útját, mert nem fogadták el a képmutatást. Úgy fogalmazott: "mi magyarok győzelemre született nép vagyunk" akkor is, ha a szabadság kivívása 1849-ben nem sikerült.

Leleszi Tibor többször említette a béke, a szabadság és egyetértés fogalmakat. Foglalkozott a kudarc és a siker kérdésével is. Úgy látja, az előbbi szétválasztja az embereket, az utóbbi viszont nyugalmat és boldogságot ad azzal, hogy "mosolyt csal az arcokra".

Végül "Isten áldja Kisvárdát" mondattal búcsúzott a rádióhallgatóktól Leleszi Tibor.

Fotó: Szabó Sándor