KÖZÉRDEKŰ
Agrár
​Nagy István: a hazai települések 11 százalékára terjed ki a natúrpark megjelölés
Az ország területének több mint tíz, a hazai településeknek pedig mintegy tizenegy százalékára terjed ki a natúrpark megjelölés - mondta az agrárminiszter pénteken a Hajdú-Bihar vármegyei Egyeken, a Magyarországi Falumegújítás Díj átadó ünnepségén.

Nagy István kiemelte, a natúrparkok az együttélésre és a fenntarthatóságra hívják fel a figyelmet, és ma már szinte hálózatban működnek.

Az agrárminiszter a rendezvényen átadta az öt település együttműködésében létrejött Hortobágyi Tisza mente Natúrpark címbirtokosi igazolását. Ezzel tizennyolcra nőtt a Magyarországon működő natúrparkok száma.

Úgy fogalmazott, az igazolás annak a munkának az elismerése, amelyet a natúrparkot létrehozók a környezetéért és "mindannyiunk jövőjéért" tesz. Hozzátette, az öt település (Ároktő, Egyek, Tiszabábolna, Tiszadorogma és Tiszacsege) együtt óriási erőt mutatott fel. "Együttesen szervezték meg a feladatokat, közösen készítették el a részletes értékfelmérést és a tájegységi szintű értéktárat" - emelte ki a miniszter.

Beszédében leszögezte, közös akarat és közös cél megőrizni és bemutatni a természeti és kulturális örökséget és az arra épülő kultúrát. Kiemelte, mindez magával hordozza a fenntartható térségfejlesztést, a környezeti nevelést, a szemléletformálást és legfontosabbként a tájidentitás erősítését.

A díjátadón Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés elnöke kifejtette, a megyébe a 2014-2020 közötti időszakban csaknem 1500 milliárd forint értékű fejlesztési forrás érkezett. Azt mondta, a foglalkoztatási adatok is mutatják a vidék fejlődését, 2010 óta 55 ezer emberrel többen dolgoznak a vármegyében, mint előtte.

A Magyarországi Falumegújítási Díj 2023 programban tizenöt települést díjaztak vagy ismertek el. Az első helyet a Nógrád vármegyei Varsány nyerte el a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért. A település ezzel Magyarországot képviseli majd az Európai Falumegújítási Díj rendezvényén. Az elismeréseket Nagy István agrárminiszter és Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára adta át.

-MTI-