A magyar reneszánsz szerelmi vers a késő középkori vágáns jellegű virágének szerves folytatása. Két fő típusát különböztetjük meg: a nyersebb, szabad szájú, esetleg szatirikus és a finomabb, kevésbé szókimondó, udvarló változatot. A reneszánsz szerelmi vers kánonját Francesco Petrarca teremtette meg szonettjeivel. A szerelmi vers a kor főurai és nemesei számára gyakorlati (udvarló, hódító, bókoló) célokat szolgált, s nem irodalmi tudatosság, írói igény terméke volt. A romantika később meghirdette az érzelmek és a szenvedélyek jogát, nem riadt vissza a legvégzetesebb szenvedély ábrázolásától sem. Megteremtette a nagy szenvedélyeket bemutató verses kisepikát is. A szimbolizmus a francia lírában vált életérzéssé, stílusiránnyá. Kezdetét Baudelaire 1857-ben megjelent verseskötetétől, A romlás virágaitól számíthatjuk. A szerelem nyelvi ábrázolása briliáns, csodaszép, néha ugyanakkor alpári és agresszív. Verlaine a versformák és a nyelvi gazdagság bravúros művésze volt. Himnusztól, zsoltártól a pornográfiáig terjedt témavilága. Napjaink költői is gyönyörűen tudják nyelvi eszközeikkel ábrázolni a szerelmet. Lackfi János Madárröppenés titka voltál című verse remek példa erre. A hétköznapi életben egyre kevésbé divatosak a hagyományos bókok, persze udvarolni most is kell, de ennek fő színtere a mobiltelefonok világa. Az egykori körmondatokat manapság mosolyjelek, rövidítések, színes ábrák helyettesítik.

KRR

A magyar nyelvi kultúra ápolásáért indított rovatunkat a Magyar Nyelvőr Alapítvány együttműködésével készítjük, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával.