Első fokon, a dr. Gál Anikó törvényszéki bíró által vezette tanács 5 év fegyházra ítélte azt a nyírbátori férfit, aki egy szóváltást követően hátba szúrta vitapartnerét, majd az orrát is megvágva, esztétikailag maradandó sérülést okozott az egyébként rokon férfinak.
Csaknem a duplájára, 32 ezerről mintegy 63 ezerre nőtt 2010-hez képest a bölcsődei férőhelyek száma, a bölcsődei ellátás így már közel 1100 településen érhető el, több mint háromszor annyi helyen, mint akkor - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára november 8-án a Csobánkai Magocska Bölcsőde átadóján.
A lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatásának megtartása mellett érveltek ellenzéki képviselők a támogatás kivezetéséről szóló előterjesztés hétfő esti vitájában, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén, míg kormánypártiak arra mutattak rá: a megtakarítási lehetőség megmarad, a változtatás célja csupán az, hogy pénzintézetek ne tehessenek szert extraprofitra.
A klubok között az MTK, a játékosoknál pedig Gulácsi Péter termelte a legtöbb pontot az elmúlt három szezon alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) mostani idénytől bevezetett produktivitási rendszerében.
Az Országgyűlésben ma folytatódik a kormány jövő évi költségvetési javaslatáról szóló általános vita. A képviselőknek ezúttal összesen több mint 14 óra áll rendelkezésükre véleményük kifejtésére.
Burkolatjavítási munkák miatt forgalom- és sebességkorlátozásra, valamint sávlezárásokra kell készülni a következő napokban az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hatvan térségében - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én gondolni sem szeretek az arcomba süvítő hideg téli szélre és a soha véget nem érő éjszakákra. Mivel egyébként is fázós típus vagyok, a tél egyszerűen nem az én évszakom. Erre már életem korai szakaszában rájöttem, és sok-sok éven keresztül minden egyes átdidergett, depresszió határán átvészelt télen elhatároztam, hogy soha többé nem vagyok hajlandó végigszenvedni...
A kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javítása iránt, de néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját - jelentette ki az egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.