Lejárt tartozások miatt több mint 419 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly a közjegyzőknél, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-vel kedden.
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turisztikai albizottsága ülésén.
A nemzeti összetartozás alapja, hogy minden magyar tudja és tapasztalja meg: a magyar államnak vannak határai, de a magyar nemzetnek nincsenek! - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzeti Összetartozás napján Sátoraljaújhelyen.
Ezt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna halálának 100. évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben mondott beszédet.
Kárpát-medence-szerte több mint 570 intézményben mintegy 150 ezren énekelték közösen Szarka Tamás Kézfogás című dalát a nemzeti összetartozás napja alkalmából - adta hírül az MTI.
Európának úgy kell megtalálnia a jövőjét, hogy egyik fele sem kényszeríti a másikra saját élet- és világfelfogását, ez ma az európai egység alfája és ómegája - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.