Legkevesebb 3900 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A program megvalósításához a kormány több mint 489,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalok megvalósításával idén is megvalósul a „Nyári diákmunka 2018.” program.
Nyári Diát és Józa Lászlót nem kell félteni, hiszen még 30 fokban is derekasan helytálltak Nyíregyházán, a Burger King Brutálfutáson.