SPORT
Labdarúgás
​Vezet a Várda Gyirmóton
A Gyirmót-Kisvárda rangadót azért fix kettesre tettem a meccs előtt, mert a Fradi ellen csak az ajándék kiállítás döntött, de a Várdán akkor is látszott, hogy velük van az Erő.

Persze a szimpatikus Gyirmót is cáfolta mostanában, hogy csak a pofozógép szerepét vállalni jutottak fel ismét.

A Kisvárda rögtön két Bumba-helyzettel indított. Pár perc után jobbal a 16-os vonaláról tekert fölé a Várda csillaga, majd egy kipattanót vágott a védőbe tíz méterről.

A 10. percben kiderült, van értelme a korábbi meccseket megnézni, s rájönni, nem nehéz kiharcolni egy 11-est. A kisvárdai Misanovics megelőzte szépen a védőjét, aki becsúszott, mire a várdai rutinosan elesett. Mivel talán összeért a lábuk, még csak nem is reklamálhatott senki.

Bumba flegmán a bal sarokba gurította a büntetőt.

Gyirmót - Várda

0-1.

A Gyirmótnak egy szabadrúgása volt, ennyit tudtak az első húsz percben.

Aztán a kisvárdai Navratil lőtt élesen jobbról alig valamivel a kapu mellé.

Aztán kicsit később ismét a jobb szélen robogott el Navratil, de a mezénél fogva lerántották. Épphogy kívül a 16-oson. A beadást Hej Viktor lőtte el kapásból, rosszul.

Aztán egy hasonló helyzetben, amiért a Fradi ellen kiállítottak egy kisvárdait, (belenyúlva a meccsbe), nem kellett a gyirmóti játékosnak levonulnia!

Hozzáteszem: szerintem ez a bírói csapat ítélte meg jól. Labdára ment a gyirmóti, levegőben nem szándékosan talpalt.

Utána egy kezezést is viszonylag ésszel ítélt meg a játékvezető.

A szünetben 0-1.