Az ötletgazda alapító Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tagja köszöntőjében emlékeztetett, hogy az alapötlet először Erdélyben és Magyarországon tevékenykedő fiatal vállalkozóknak teremtett kapcsolódási lehetőséget. 2016-ban Budapest, 2017-ben Kolozsvár, és most a dinamikusan fejlődő Kisvárda ad otthont a konferenciának.
A kormány a Fiatal Vállalkozók Éve program évében 2016-ban az összefogás, kölcsönös segítségnyújtás, üzleti kapcsolatok létrejötte, együttes értékteremtés céljából indította el a Vállalkozz rá programot.
Inotay Petra a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke örömét fejezte ki, hogy mintegy 100-120 érdeklődő jelentkezett be a pénteki szimpóziumra ami így már nem is olyan szűkkörű. "Az ilyen események eszenciája, hogy baráti kapcsolatokat építsünk, hiszen - mint fogalmazott a elnök - "egy jó üzleti kapcsolat alapja a barátság, ami hosszútávú kapcsolatokat alapoz meg." - fogalmazott az elnök.
A gazdasági kapcsolatok fontos köteléket jelentenek az egész magyar diaszpóra számára. Éppen ezért szükséges és hiánypótló egy ilyen konferencia megvalósulása - mondta Román István Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, majd kiemelte, a kormányhivataloknak nagyon fontos szerepe van a vállalkozások kibontakozásában, hiszen a kormányhivatalok szolgálják ki a vállalkozások adminisztrációs igényeinek egy részét.
Dr. Vitályos Eszter az Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár rövid köszöntőjében segítségéről biztosította a jelenlévőket a határmenti és operatív programokkal kapcsolatban.
A konferencia előestéje alkalmat adott a vállalkozások kapcsolatépítésére,üzleti megbeszélésekre egyaránt. A tényleges munka pénteken a kisvárdai városháza dísztermében folytatódik, ahol többek közt előadást tart Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár a hazai vállalkozások előtt álló lehetőségek a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban címmel.
A konferenciát dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nyitja meg.