AKTUÁLIS
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elkezdődtek a csoportos tesztelések
A kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelés keretében nyolcvanegy háromfős csapat kezdte meg munkáját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egészségügyi hallgatókból és kormánytisztviselőkből álló egységek rendszeresen tesztelik a megye összes bölcsődéjében, óvodájában és iskolájában dolgozó, több mint tizenegyezer pedagógust.

A csapatok ma reggel indultak útnak, elsőként a megyeszékhely intézményeit keresik fel. A tesztet végzők munkáját számos helyszínen segítik a helyi egészségügyi végzettséggel rendelkezők - védőnők, háziorvosok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a tesztelők számára teljes védőfelszerelést (védőruha, szájmaszk, szemüveg, arcpajzs, gumikesztyű), valamint napi háromszori étkezést biztosít. A tesztelőket szállító gépjárműveket folyamatosan fertőtlenítik, a munkában résztvevőket pedig minden reggel tesztnek vetik alá, így teljes biztonságban végezhetik feladataikat.


A tesztelő hallgatók, példaértékűen, nagy fegyelmezettséggel és lelkesedéssel vesznek részt az országos programban. Az első tapasztalatok alapján minden intézményben nagyon várják a pedagógusok az egységeket, nagy megnyugvást jelent számukra, hogy négy héten keresztül teljes körűen ellenőrizve lesznek.