A táborban magyar, ukrán és román gyerekek táboroznak, akik az egyhetes vakáció ideje alatt a rendvédelemhez kacsolódó programokban vesznek részt. Többek között közlekedési szituációkat gyakorolhatnak, ügyességi versenyeken mérhetik össze tudásukat. A rendvédelmi nap keretében a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Vöröskereszt és a Magyar Honvédség is tart izgalmas és érdekes szakmai bemutatókat.
A táborban összesen hatvanan vannak. Öt gyermek - ebben az évben először - a háború sújtotta Krím-térségből érkezett. Az egyhetes tábor egyik célja - mondja Szikszai Tihamér címzetes rendőr alezredes, - hogy a más-más országokból érkező gyermekek megismerjék egymás országainak a speciális közlekedési szabályait játékos módon. Ebben az évben a strandra tervezték a közlekedési napot, melyet egy versennyel kötnek össze. A FrissMédia kérdésre elmondja a szakember, hogy a táboroztatási költségeket, mint minden évben, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága pályázat útján biztosítja.
A táborba érkező magyar gyerekek már rendelkeznek "előélettel" a közlekedési ismeretek terén, hiszen sokuk jutalomként, egy-egy verseny első helyezettjeként érkezett a táborba, így ott több országos győztes is van jelenleg. Különlegessége lesz még a ma kezdődött tábornak, hogy egy napon a gyermekek fognak főzni, természetesen a nemzetük jellegzetes ételét és közben kulturális műsorokkal mutatják be országukat. A magyar gyermekek csütörtök este mutatkoznak be egy táncház keretében, miközben elkészül a hamisíthatatlan babgulyás.
A tábornyitó protokolláris eseményen jelen volt Ukrajna nemzeti konzulátusának vezetője, több hazai és külföldi magas rangú rendőr, valamint a megyei katasztrófavédelem igazgatója, Varga Béla. A táborozókat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr Főkapitányság
- FrissMédia -