Június 23-a és július 1-je között egy héten át válogatott hazai és külhoni színházi produkciók mutatkoznak be és mérettetik meg magukat a szakmai zsűri előtt. Ebben az évben összesen huszonhárom előadást láthat majd a közönség, melyből tizenhat vesz részt a versenyprogramban. A versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg
Novák Katalin köztársasági elnök asszonyt kérték fel a 35. fesztivál fővédnöki tisztségére.
Íme a részletes program:
Díszelőadások:
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár:
Robert Icke: A doktor
Rendező: Andrei Șerban
Déryné Társulat:
Jánosi Ferenc: Szemet szemért
Rendező: Kis Domonkos Márk
(A Déryné Program támogatásával.)
A 10. Színházi Olimpia keretében:
Barcelona Flamenco Ballet: Luxuria
Koreográfusok: David Gutiérrez, Paula Reyes, Tania Martin, Carlos Romero, Costi el Chato.
Kisvárda
Fergeteges olimpiai flamenco előadás érkezik Kisvárdára
A 35. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramja
Versenyelőadások a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében:
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat:
Ivan Viripajev: Részegek
Rendező: Radu Afrim
Szigligeti Színház, Nagyvárad:
Pierre Augustin de Beaumarchais:
Figaro házassága, avagy egy őrült nap
Rendező: Botos Bálint
Komáromi Jókai Színház:
František Langer: Külváros
Rendező: Martin Huba m.v.
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy:
Ivan Viripajev: Oxigén
Rendező: Pálffy Tibor
Újvidéki Színház:
William Shakespeare: III. Richard
Rendező: Dejan Projkovszki
Csíkszeredai Csíki Játékszín:
Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn
Rendező: Erwin Șimșensohn
A Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely koprodukciós előadása:
Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumai alapján: Élőhomok
Rendező: Mezei Kinga
Versenyelőadások a Zsinagógában:
Udvartér Teátrum, Kézdivásárhely:
Love me (Győrfi Kata Love me Tinder című drámája nyomán)
Rendező: Tóth Árpád
Thália Színház, Kassa:
William Shakespeare: Szentivánéji álom
Rendező: Matusek Attila m.v.
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka:
Gunilla Boëthius: A Föld fia
Rendező: Hegymegi Máté
A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar III. éves hallgatóinak vizsgaelőadása:
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Rendező: Bélai Marcel
Spectrum Színház, Marosvásárhely:
Bolond Istók
(Petőfi Sándor költeményeinek és Arany János: Bolond Istók című művének felhasználásával) Rendező: Török Viola
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciója:
Peter Shaffer: Amadeus
Rendező: Tapasztó Ernő
Pinceszínház:
Ad de Bont: Mirad, egy fiú Boszniából
Rendező: Siflis Anna
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely:
Martin McDonagh: Leenane szépe
Rendező: Barabás Árpád
Versenyelőadás a Refi Színpadon:
Szabadkai Népszínház Magyar Társulat:
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Rendező: László Sándor m.v.
Az eseményen részt vett Bogdán Zsolt színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, aki a tájékoztatót követően a Kaláka együttessel kiegészülve Kányádi Sándorra emlékezett.