Nem csak a vezetőoldali ajtón, de a kormánykeréken is megtalálták Anis Amri ujjlenyomatait, így egyre több jel utal arra, hogy a 24 éves tunéziai férfi vezette a tömegbe a kamiont hétfőn este a berlini karácsonyi vásáron – írja a Berliner Zeitung.
Nem sokkal korábban a Süddeutsche Zeitung című német lap, valamit az NDR és a WDR közszolgálati adók számoltak be arról, hogy ujjlenyomatokat találtak a vezetőfülke ajtaján, és azok Anis Amritól származnak.
A német bűnügyi rendőrség által 2016. december 21-én közreadott körözési kép Anisz Amri 24 éves tunéziai férfiról, akit a rendőrség azzal gyanúsít, köze van a berlini tömeggyilkossághoz. (MTI/EPA/Német bűnügyi rendőrség)
Felajánlkozott öngyilkos merénylőnek
Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben végrehajtott támadást, amelynek feltételezett elkövetője öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott.
A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni.
A rögzített beszélgetéseken azonban “nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket” ahhoz, hogy őrizetbe vegyék.
A német bűnügyi rendőrség által 2016. december 21-én közreadott körözési kép Anisz Amri 24 éves tunéziai férfiról, akit a rendőrség azzal gyanúsít, köze van a berlini tömeggyilkossághoz. (MTI/EPA/Német bűnügyi rendőrség)
Pokolgépek készítését tanulmámyozta
A The New York Times című amerikai napilap egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva már szerdán azt írta, hogy Amri pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, és közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.
Anis Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, de az idén februártól főleg Berlinben tartózkodott.
Drogdíler is volt
A Die Welt című lap értesülése szerint a hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon tartott parkban, a kreuzbergi Görltizi parkban.
Mentőegységek és a média munkatársai a berlini gázolásos merénylethez használt lengyel rendszámú, lopott kamion roncsánál 2016. december 20-án. . (MTI/AP/Markus Schreiber)
Azt a gyanút nem sikerült alátámasztani, hogy súlyos, állam elleni bűncselekményre készül, így megfigyelését szeptemberben leállították.
Voltak információk egy kamionos merénylettervéről
Anis Amri az eddigi adatok szerint kapcsolatban állt észak-rajna-vesztfáliai szalafistákkal – radikális iszlamistákkal -, akikhez az áprilisban Essenben egy szikh templom ellen elkövetett robbantásos merénylet vádlottjait is sorolják.
A Kölner Stadanzeiger című lap csütörtökön megszólaltatta az egyik vádlott védőjét, aki védence beszámolóját idézve elmondta, hogy tavasszal Ruhr-vidéki szalafisták körében lehetett hallani olyan tervekről, amelyek szerint teherautóval akarnak merényletet elkövetni Berlinben.
-MTI-