A hatóságok reggeli tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy hatvanas éveiben járó nő, akin már nem tudtak segíteni a Russell Square-en történt késelés helyszínére érkező mentők. Az elkövető két nőt és három férfit sebesített még meg – közölte a Scotland Yard.
A rendőrség szerint a késelő indítékai még nem ismertek, így a terrorista indíttatást sem zárják ki teljesen, de hangsúlyozták, hogy inkább a férfi mentális zavartsága állhat a bűncselekmény hátterében.
A londoni polgármester nyugalomra intett a bűncselekménnyel kapcsolatban. Sadiq Khan hangsúlyozta: a brit főváros lakosainak épsége elsődleges számára. Azt kérte a lakosságtól, legyenek éberek, és jelentsék, ha bármi gyanúsat észlelnek.
A politikus együttérzését fejezte ki az áldozat hozzátartozóival és a sebesültekkel.
Theresa May kormányfő hivatala egyelőre nem kommentálta az esetet. A miniszterelnöki hivatal egyik szóvivője azt mondta, egyelőre kevés részlet ismert az ügyben, így nem lenne helyénvaló, ha bármit is mondanának.
-MTI-