Február 7-én 4 és 5 óra között az éjszaka még mélyen alszik (a hajnalpír csak később tűnik fel az ég peremén). Nem így a zarándokok, akik a hajdúdorogi bazilika előtt gyülekeztek a korai időpontban, majd a székesegyházban zarándokájtatossággal készültek lélekben az ötven kilométeres útra. Több mint harmincan imádkozták végig az útindító könyörgéseket a templom félhomályában.

Ivancsó Sándor nyírcsaholyi parókus, aki már évek óta aktív szervezője és résztvevője ennek az embert próbáló útnak, rövid elmélkedésében az idei zarándoklat mottójáról beszélt: Boldogok, kik az Ő útjain járnak. (Zsolt.128,1) „Akik itt vannak, az Istennél keresik a boldogságot, s Ő meg is adja azt nekünk minden lépésnél” – mondta az atya. Péter apostol gondolatát idézte, miszerint: aki szenvedést vállal, az boldog. „Mi, akik vállaljuk ma a szenvedést – nem kérkedve, hanem az Istenszülő alázatosan szolgáló lelkületét átvéve –, figyelünk az útra, egymásra, az Isten ránk tekintő örömére” – hangzottak a napindító gondolatok. Az atya megáldotta és kiosztotta a zarándokoknak a zarándoklat mottójával ellátott karkötőt, majd elindult a kis csapat.

"A föld még fagyos, átüt hidegsége a cipőn, mely szaporán koppan a téli hidegben. A szív melegszik, ahogy a hívek Napkeletük felé igazítják lépteiket."

A zarándokút követte a kegykép útjának vonalát, így napközben kisebb-nagyobb megállóhelyekhez értek a hívek: Újfehértó, Érpatak-Zsindelyes, Nagykálló, Kállósemjén, Pócspetri. Sokan csak kisebb szakaszokba kapcsolódtak be, és minden megállónál érkeztek újabb útitársak. „Az egész út kegyelmi pillanat – mondta honlapunknak Ivancsó atya. Aki elhatározta, hogy jön, az nem is adta fel. Nyíregyházáról jelentkezett valaki arra hivatkozva, hogy ő a csíksomlyói búcsún hallotta ennek az alkalomnak a szépségét. Mi ez, ha nem kegyelem? Nem én, hanem a Szűzanya hívta őt zarándokolni.”

Mért kell a kegykép tíz évvel korábbi útjának emléket állítani egy ilyen zarándoklattal? A kérdésre ezt válaszolta az atya: „a Szűzanya nyomdokain lépkedünk. Aki eljön, annak a lelke tisztul, átalakul. Fontosnak tartom, hogy megszólítsuk az embereket, hogy alkalmat teremtsünk arra, hogy együtt legyünk, hogy kérdezhessenek a paptól, ne csak gyónás vagy szertartás közben találkozzanak velünk. A résztvevő zarándokokon keresztül pedig a hit mélységét érezhetik meg mások.”

A zarándoklat története ott kezdődött, amikor tíz évvel ezelőtt a máriapócsi bazilika felújítása miatt a könnyező kegyképet Hajdúdorogra vitte és kísérte egy sok ezer fős tömeg. A következő évben február 7-én Barna Tibor nyíracsádi lakos elindult egyedül Mária nyomán. „Az ötlet magától jött, nem kellett rajta gondolkodni – mondta Barna Tibor. A motiváció folyamatosan fennmaradt, s fennmarad azóta is: Isten dicsőségére. 2009. február 7-én megérintett a szűzanya közelsége. Valahogy odakeveredtem az ikon mellé, amely billegett az őt vivők vállán. Hogy könnyebb legyen nekik, én számoltam a katonás egy-kettő-egyet. Egész nap: Pócstól Hajdúdorogig.” – személyes zarándoklata fokozatosan kiszélesedett. Az emlékzarándoklat tízéves jubileuma az eddigi legnagyobb létszámú zarándokot vonzotta a Hajdúdorog és Máriapócs közötti táv megtételére. Azóta az első alkalom óta Tibor számára február 7-én elkezdődik a böjt – vallotta be, így toldja meg önmagának jó pár héttel az egyébként is hosszú böjti időszakot.

Sötétedés után, fél hatkor érkeztek a Könnyező Szűzanya elé a zarándokok. A hálaadó Szent Liturgiát Ivancsó Sándor atya celebrálta, beszédet mondott Kocsis Fülöp metropolita.

-Polyákné Tóth Nóra- Nyíregyházi Egyházmegye-