AKTUÁLIS
#advent
#Kisvárda
#harmadik gyertya
Ég az öröm lángja Kisvárdán
​A mai napon meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyát is, amely az örömöt jelenti. A harmadik gyertya Szűz Máriát jelképezi, aki fiút szült az emberiség örömére. A harmadik gyertya ezért lett az öröm jelképe, különlegességét pedig rózsaszín színe is mutatja.

Fényáradat, reményteli várakozás, s öröm. Kisvárdán is fellobbant a harmadik adventi gyertya. A Rétköz kapujában, Kisvárdán csaknem megtelt a 17 ezres város sétálóutcája, hogy együtt készítsék fel lelküket, szívüket a közelgő szentestére. Az öröm lángjának fellobbantása előtt a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

"A hit és a remény mellett most már nem csak az ünnepi készülődés hangulata, hanem az öröm is a lelkünkbe költözik. Ezen a napon is érdemes arra gondolnunk, hogy mennyire hálásak lehetünk. Az öröm semmi máshoz nem hasonlítható. Egyszerre van jelen benne a vágy és a beteljesedés, a szenvedés és a boldogság. Semmi kétség, mi is mind örömre vágyunk. De hol és hogyan találkozhatunk vele? Megsejthetjük egy játszó gyermek örömében.

De jó volna mindent elfeledni, de jó volna játszadozó gyermeknek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni - Ady sorai a gondjaitól, a terheitől a feledés útján szabadulni vágyó felnőtt távlatából szólíthatnak meg. Innen tekintve a gyermeki lét önfeledt örömére a totális kibékülés által a szeretetbenvaló üdvözülésére utalnak ezek" - fogalmazott a képviselő.

"Az emberi öröm Isten örömének, az öröm Istenének a kinyilatkoztatása. De ne felejtsük el, Jézus Krisztus születésére gondolunk és arra készülünk. Immár csak egy bő hét választ el minket és érezzük, hogy aki találkozni szeretne a közénk érkező Istennel, annak indulnia kell. De hát hova és merre menjünk? - tehetjük fel a kérdést.

Talán eszünkbe juthatnak a pásztorok, az egyszerű embereknek a felkiáltása, menjünk mi is Betlehembe. Igen, ezekben a napokban már el kell indulnunk lélekben Betlehem felé. De nem felejthetjük el, hogy ezt a vidéket is háború veszi körül. Az ott lakó emberek szomorúak és reménytelenek, nem sok okuk van az örömre. De biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus azon a helyen is és ha kell, minden békétlen nyomorúság közepette is meg fog születni.

Hova menjünk tehát?

Azt hiszem, bárhová, ahol megtalálhatjuk, rátalálhatunk Istenre, legyen az békés vagy békétlen környezet, nyugodt vagy nyugtalan és zavaros lelkiállapot. Talán nem is a hely fontos, hanem az a találkozás, ami a karácsony estéjén eltölti a vágyakozó embert. Igazán ez a találkozás az Istennel, minden hívő öröme. Készüljünk erre a találkozásra.

Ma meggyújtjuk az öröm gyertyáját, azt, amire mindenképpen szüksége van a világra. Betlehemnek, a Közel-Keletnek, de a szomszédos Ukrajnának is, sőt nekünk is, minden embernek. Ma szükségünk van arra, hogy néha csak picinynek tűnő örömre, melyet egyedül Krisztus, a vele való találkozást tudnak megadni. Annak a reménynek gyújtom meg ma az öröm gyertyáját, hogy minden otthonban, minden családban és mindenkinek a szívében megszülethet majd Isten békét hozó, békét teremtő szeretete és világossága és alkalmunk lesz annak a lelki örömnek megtapasztalásában, melyre mindannyian várunk. Adja Isten, hogy így legyen"- zárta gondolatait Seszták Miklós.


Idén is, mint minden évben a helyszínen lévő Betlehemi Lángról kapta „erejét”, a harmadik gyertya, mely a kisvárdai székhelyű, 1998. számú Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat közreműködésével jutott el Kisvárdára.

A betlehemi Születés-bazilika örökmécsesének lángja – mint a béke szimbóluma – egy bécsi cserkészcsapat ötlete nyomán több mint három évtizede eljut az európai nemzetekhez, közösségekhez. A lángot minden évben lámpásba zárva, repülőn hozza el egy cserkész Bécsbe, ahol az Osztrák Cserkészszövetség által szervezett ökumenikus istentiszteleten átveszik a környező országok cserkészei, hogy elvigyék saját országaikba. A Betlehemi Láng elsősorban arra emlékeztet, hogy Isten egykor emberré lett és ma is közel van hozzánk és szeret minket. Ugyanakkor a láng béke hírnöke is, hiszen Betlehemben Jézus születésekor az angyalok énekükben békességet kívántak minden embernek. A láng tehát isten szeretetének és békéjének üzenetét hordozza.