Nagypapaként és Kisvárda alpolgármestereként is egyaránt fontosnak tartom, hogy minél több időt töltsünk gyermekeinkkel, unokáinkkal, közös élményekkel - írja Maklári Balázs, Kisvárda alpolgármestere.
Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok - közölte aktuális foglalási adatai alapján november 30-án a Szallas.hu az MTI-vel.
A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat - közölte az ügynökség az MTI-vel.
Ilyenkor, az adventi időszakban minden és mindenki más. Feldíszített otthonok, intézmények, épületek vesznek körül, ünnepi díszbe öltözik a város is. Mindenki a maga módján, a maga családi és/vagy vallási hagyományaival: várakozik.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: az első a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, a negyedik a szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: a negyedig gyertya Keresztelő Szent Jánosra utal, aki hirdette Jézus eljövetelét, így készítve az utat az emberek szívéhez.
Könnyes szemek, elcsukló hang, egy-egy mosoly, apróságok, akik játékosan válnak fogékonnyá elesett embertársaink iránt. A kisvárdai egyesített óvoda közössége évről évre érzékenyíti a kicsiket, szeretetbe csomagolva.
Advent második vasárnapján a reménység gyertyáját Hegyi Henrik főigazgató gyújtotta és köszöntötte az egyházi méltóságokkal együtt Kisvárdán.
Ajakon a hagyományoknak megfelelően ma gyújtották meg Advent negyedik gyertyáját, ami az önfegyelmezést (is) jelképezi. A gyertyagyújtáson a település óvodásai, iskolásai állták körbe az adventi koszorút. A hagyományoknak megfelelően ezúttal a római egyházközség tanulói énekeltek karácsonyi dalokat.