KULTÚRA
#autizmus
#kisvárda
#bagolyvár
Autizmussal élő fiatalok alkotásait állították ki a kisvárdai Bagolyvárban
A képek a MEGHASONLATOK című kisjátékfilmben is szerepeltek.

"Autizmus - A világ veled” címmel nyílt kiállítás Kisvárdán a Bagolyvárban, melyen azoknak az autizmussal élő fiataloknak a képeit lehet megnézni, akik korábban már a filmvásznon is feltűntek. A MEGHASONLATOK című kisjátékfilm egy fiktív plátói szerelmi történeten keresztül mutatja meg, hogy milyen nehéz őszintén kapcsolódni az érzéseinkkel, mennyire nehezen empatizálunk a másikkal és milyen reménytelen az erről való kommunikációnk. A rendezőnek egy jelmondata volt a film gyártásánál: “Én te vagyok”, ami mindvégig motiválta. A történetben az alkotások is segítik a megértést, ezeket mutatták be a Bagolyvárban.

A projekt közös összefogással valósulhatott meg: Kisvárda Város Önkormányzata, a Földkelte egyesület, az Artistic Art, és a Paragon Alley összefogásával.

Fotók: Babják János