Munkáját a Közrendvédelmi Osztályon gépkocsizó járőrként, majd 1998-tól a Bűnügyi Osztályon nyomozóként végzi a feladatát. Odaadó, szorgalmas, eredményorientált munkájának köszönhetően rövid időn belül kiemelkedő szakmai tapasztalatokra, illetve kollégái és vezetői körében szakmai elismertségre tett szert. A szolgálati feladatait jelenleg is ebben a beosztásban látja el a Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Az elmúlt időszakban több, közérdeklődésre számot tartó, Kisvárda területén a lakosság biztonságérzetét jelentős mértékben befolyásoló, nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügyekben is kimagasló teljesítményt nyújtott, ami az elkövetők felderítését eredményezte.
Bódi és nyomozó csapata derítette fel eredményesen a felújítás alatt lévő kisvárdai vár szándékos gyújtogatójának kilétét. A gyors és szakszerű felderítésnek köszönhetően a közel 70 milliós kárt okozó elkövetővel szemben már vádat is emelt a hatóság.
2023-ban az "Év Kisvárdai Tűzoltója" elismerő címet Gyebnár Zsolt vehette át, aki 1996 óta erősíti a kisvárdai lánglovagok munkáját.
Pályafutása során kiemelkedő szakmai tevékenységét elismerve többször részesült jutalomban és dicséretben. Bátor helytállásáért 2008. augusztus 8-án „BÁTORSÁG” érdemjelet vehetett át. A tiszai, a borsodi, majd a 2013. évi dunai árvízi védekezés kapcsán példamutató magatartást tanúsított kitartásból, fegyelemből és tenniakarásból. A bajba jutott emberek szolgálatában állt, valamint fáradhatatlanul dolgozott a biztonságukért és értékeik megőrzéséért.
Elöljáróival szemben tisztelettudó, kollégáival jó kapcsolatot ápol. A fokozott fizikai igénybevétel nem jelent problémát számára. A sport is jelentős szerepet tölt be az életében, az elmúlt években több sportversenyen is jó eredménnyel szerepelt (labdarúgás, tűzoltó versenysport), példát mutatva ezzel a tűzoltó társainak.