KÉK FÉNY
#benzin
#tűz
#ítélet
#bíróság
A szórakozókra gyújtotta a pubot, fegyházba megy
A Nyíregyházi Törvényszék 2018. július 10-én több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte J. T. vádlottat.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2013. május 5-ére virradó éjszaka egy nyíregyházi pubban szórakozott, ahol nagyobb mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után elment a közeli benzinkúthoz. Ott benzint töltött egy flakonba, majd visszament a szórakozóhelyre, ahonnan távozásra szólították fel, mert érezték a flakonból áradó benzin szagát.

A vádlott ekkor kiment az épületből, és ott az ajtó fa borítására locsolta a benzint mindkét ajtószárnyon, majd meggyújtotta. Tudta, hogy a pultoson és az ott dolgozókon kívül több vendég tartózkodik bent, akik csak az általa meggyújtott ajtón át tudnak kijutni. Ennek ellenére a szórakozóhely melletti söröző teraszán foglalt helyet, és onnan nézte az általa okozott tüzet és következményeit. A bent lévő dolgozók a tüzet észlelve azonnal értesítették a hatóságokat, az égő ajtószárnyakat a tűzoltóság tudta csak eloltani. A tűz korai felfedezése folytán a bent lévő személyek nem sérültek meg.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

Az ítélethirdetés után az ügyész indítványozta a vádlott letartóztatását, ugyanakkor a törvényszék a vádlott bűnügyi felügyeletét rendelte el, mivel a több éve folyamatban lévő büntetőeljárás során a vádlott minden tárgyaláson megjelent, nem akadályozta az eljárás lefolytatását. Az elrendelt bűnügyi felügyelet értelmében a vádlott Nyíregyháza területét nem hagyhatja el, és minden héten köteles a rendőrségen megjelenni.