NAGYVILÁG
Belföld
#érettségi
#tanulás
#érettségi 2017
#középiskola
Pedagóguskar: életszerűek az érettségi kérdések
Zajlanak az érettségi vizsgák, a magyar és a matek már megvolt, ma pedig a történelem következik.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a tanárok szempontjából eddig minden szempontból jónak mondható a helyzet. Ráadásul az időjárás is engedi, hogy a gyerekek nyugodtan dolgozzanak, nincs túlságosan nagy meleg.

A magyar érettségivel kapcsolatban az elnök rámutatott: voltak változások, lehetett tudni, hogy picit más jellegű lesz az egész, de maguk a feladatok nem jelentettek különösebb meglepetést. Hozzátette: a kérdéseknek köze volt ahhoz az életszerűséghez, amit a PISA-felmérések során hiányoltak.

A novellaelemezés és a versek összehasonlítása a korábbi évekhez hasonlóan történt, annyi eltéréssel, hogy nem ismeretlen művet kellett elemezni vagy összehasonlítani, hanem viszonylag ismerteket. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor elmondta: a szakma megosztott ebben a kérdésben. Az egyik oldal szerint az ismeretlen műveknek az lenne az előnye, hogy a megszerzett tudást és készségeket lehetne alkalmazni. Az ismert művek esetében pedig az az előny, hogy a középiskolai évek alatt megszerzett tudást,megtanult dolgokat is fel tudják használni.

Lehet ugródeszka, de valaminek a vége is

Horváth Péter elmondta azt is, hogy az érettségi lehet a továbbtanulás ugródeszkája, de lehet valaminek a vége is, ami után jön a munkával töltött időszak. Az érettségivel 300 pontot lehet szerezni, ami döntő jelentőségű a felsőoktatásba való bejutás szempontjából – jegyezte meg. Másfelől pedig a tanulmányok befejezése „egyfajta ünnepe lehet a tudásnak”. Az írásbelin ugyan ez kevésbé látszik, de a szóbelire már mindenképpen igaz ez – tette hozzá.

Az elnök szerint fontos az is, hogy a tárgyi tudás mellett kialakuljanak egyfajta tanuláshoz szükséges készségek, valamint olyanok is, amelyek az életben való boldoguláshoz szükségesek. Kifejtette: az érettségik alkalmával szükség van a tudás mérésére, de van egy olyan szándék is, hogy megvizsgálják, ismeretlen szituációban ezt a tudást hogyan tudják alkalmazni a fiatalok.

Szükség volt a kétszintű érettségire

Horváth Péter szerint szükséges lépés volt a kétszintű érettségi bevezetése, hiszen a szakmák 80 százalékához szükséges ez a vizsga, egységes érettségiről pedig ebben az esetben nehezen lehetne beszélni. Egyrészt lehetőség van az érettségihez kötött szakmák megszerzésére, másrészt viszont kihívás elé állítja azokat a diákokat, akik tovább akarnak tanulni, ugyanis a felsőoktatási intézmények nehezen tudnának sorrendet felállítani közöttük, ha csak egyfajta érettségi lenne.

Az elnök azt is elmondta, hogy a helyes út az volna, hogy a megszerzett tudás ne olyan legyen, hogy egyszer megtanulják, aztán el is felejtik a diákok, hanem sokkal inkább később is alkalmazhatóvá váljék.


Forrás: hirado.hu

-Friss Média-