NAGYVILÁG
Külföld
#elnökválasztás
#Trump
#Clinton
#Usa
Meglepetés: Trump feljött az utolsó vitára, és már előre választási csalást emleget
Donald Trump a vártnál jobban szerepelt a személyeskedésektől sem mentes, kemény vita közepette. Ám kétséges, hogy ez elég lesz-e neki bármire is a novemberi választáson.

A mondás ezúttal nem igaz: mert ami Las Vegasban történt szerda este, az nem maradt Las Vegasban. Olyannyira nem, hogy közel száz millió embert vonzott a képernyők elé a harmadik, egyben utolsó elnökjelölti vita Hillary Clinton és Donald Trump között.

A tét nem volt kicsi: a jelöltek alig három héttel a választás előtt még egyszer bizonyíthatták az amerikai szavazók előtt alkalmasságukat, felkészültségüket. Hillary Clinton célja az volt, hogy megtartsa közel 7 százalékos előnyét, Donald Trumpnak pedig az, hogy megfordítsa az eredményt.

Vajon fel tud-e emelkedni a két jelölt az alantas sárdagasztás, gyűlölködés és a szexuális botrányok után, és a valós problémákra összpontosítva befejezni a kampányt? – ez is a harmadik vita kérdése volt. Ismeretes, hogy a második vita előtt még kezet sem fogtak egymással, a kölcsönös sértegetésekben viszont nem volt hiány. A kézfogás ezúttal is elmaradt.

Fotó: AFP/Europress/Mark Ralston

A nézőtérre meghívott vendégekkel Trump már eleve borsot akart törni a Clinton-kampány orra alá, amikor egy Bill Clinton által állítólagosan szexuálisan bántalmazott arkansasi nőt is beültetett. Trump páholyában foglalt helyet Barack Obama kenyai féltestvére is, aki a republikánus elnökjelölt eltökélt támogatója. De megjelent Nigel Farage angol politikus, a Brexit atyja is, aki arra emlékeztette Amerikát, hogy a Brexit sikerében sem bízott senki sem, mégis sikerült.

A vitát vezető Chris Wallace, a Fox munkatársa hat témában – legfelsőbb bíróság, bevándorlás, gazdaság, alkalmasság, külföldi válságok, adósság – kérdezte a két jelöltet.

Mindketten kiálltak az alkotmány biztosította fegyvertartás mellett, de Clinton szigorúbb ellenőrzést ígért. Trump büntetné a kései abortuszt, Clinton a nők döntésesére bízná. Trump szigorú határvédelmet, falat akar, az illegális bevándorlók kitelepítésesét indítványozta, Clinton átfogó reformmal akarja megoldani az emigrációt. Trump jelentős adócsökkentéssel ösztönözné a gazdaságot, Clinton állami befektetésekkel. Trump az Obama-kormányt és Hillary Clintont hibáztatta az iraki és szíriai válságért. Clinton a gazdagok adóemelésével csökkentené az államadósságot, Trump megszüntetné az Obama-féle egészségügyi törvényt.

Fotó: AFP/Europress/Mark Ralston

Clinton Oroszország bábjának kiáltotta ki ellenfelét, míg Trump „utálatos nőszemélynek”, hazugnak, korruptnak, bűnözőnek nevezte őt. Hivatkozott az e-mail botrányra, a Clinton Alapítványra és a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumokra, melyekből kiderült, hogy Clintonnak más a nyilvános és más a magánvéleménye. Szóba került az is, hogy Clintonék a rivális nagygyűléseken erőszakot szítottak.

Trump megerősítette híveit a vitával, de kérdéses, hogy meghódította-e a még mindig bizonytalanokat.

A republikánus elnökjelölt már előre választási csalásokat emleget és még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a végeredményt. A választásokon is túlhúzódó cirkuszra kell tehát számítani.

valasz.hu