Felesége, családja, rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút, az életének 65. éveben tragikus hirtelenséggel elhunyt Szakszon Imre operatőrtől, a TV2 megyei tudósítójától szombaton, a mátészalkai köztemetőben.
A Texasi Egyetem és a Flinders Egyetem kutatói megtalálták azt a gént, ami a pluszkilóinkért felelős - írja a Blikk, amely azt is megtudta, hogy egereken kísérletezve már sikeresen blokkolni tudták, és most azon dolgoznak, hogy az emberi testben is kikapcsolják azt.
A szurkolólányok néha csak testfestést viselnek felül, a VIP szaunákban nemcsak a gőztől lehet izzadni és a GUM-ban 70 ezer felett nem árulnak semmit. Folytatjuk moszkvai sorozatunkat a vébéről.
Egy világbajnokság mindig buli - akkor is, ha éppen nincsenek meccsek.
Klaus Iohannis román államfő tudomásul vette Mihai Tudose szociáldemokrata miniszterelnök lemondását, helyére pedig Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ideiglenes miniszterelnöknek.
Idén az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőknek adták át szerdán, nőnapon a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, a Magyar Tudományos Akadémián.