Az Eurostat csütörtöki adatközlése szerint 2023 második felében is Magyarországon volt a legolcsóbb a villamos energia és a földgáz a lakossági fogyasztók számára. Az uniós statisztikai hivatal kimutatása alapján az euróban kifejezett átlagárak hazánkban voltak a legalacsonyabbak a tavalyi második fél évben - ismertette legfrisseb Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium(EM).
A rezsicsökkentés az idei évben is védelmet ad a magyar családoknak, akik a több körben bevezetett intézkedéseknek köszönhetően már közel 1200 milliárd forintot takarítottak meg az energia- és közműszámlákon. A korábbi kormányok háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát. Így 2010-re bérükhöz viszonyítva a magyar családok fizették a legtöbbet a gázért és áramért az Európai Unióban....
A kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére, és a hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik erről a magyar embereket is - hangsúlyozta Aradszki András.
Ha az energiaárak stagnálnak vagy kedvezően változnak, akkor lesz lehetőség a rezsicsökkentés folytatására – mondta lapunknak Seszták Miklós. A nemzeti fejlesztési miniszter jelezte: a kormány megvédi az eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható. A tárcavezető beszélt még az új hulladékhasznosító megépítéséről, a Déli pályaudvar sorsáról, a tervezett gyorsutak fizetőssé...