A háziasítás nyomait találták meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) és a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) munkatársai élesztőgombákban, kutatási eredményeik fontos szerepet kaphatnak az élelmiszeripar, például borászat számára hasznos új élesztőtörzsek kiválasztásában és vizsgálatában - tájékoztatta a HCEMM az MTI-t.
2014-15 óta a gazdasági típusú támogatások előtérbe kerültek, az oktatási és kulturális mellett- hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár a gombaszögi fesztiválon rendezett nemzetpolitikai beszélgetésen. A politikus kiemelte: kiemelt cél az identitáserősítés, a családtámogatás, a szülőföldön boldogulás segítése.
Kedden indul az idén 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor. Egy héten át program program után következik a szabadegyetemen és fesztiválon.
Az erdőtörvények értelmében a medvehagyma esetében szedhető napi limit két kilogramm.
Több mint fél kilogrammos isztriai szarvasgombára bukkant a Nefag Zrt. egyik gombásza Baranya megyében, a példány több millió forintot is érhet.