KULTÚRA
Fesztivál
#Gombaszög
#fesztivál
#tábor
Gombaszögi Nyár - fesztivál és szabadegyetem a Felvidéken
Kedden indul az idén 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor. Egy héten át program program után következik a szabadegyetemen és fesztiválon.

Koncertek, színházi előadások, zene és közéleti beszélgetések. Az idén is erre számíthatnak azok, akik elutaznak egy hétre vagy akár egy napra a cseppkőbarlangjáról is híres Gombaszögre, Kassa közelében, a rozsnyói járásban.

Az indító beszélgetés a magyar kormány nemzetpolitikai céljairól szól, később pedig a legkülönbözőbb témákról esik majd szó, így Trianonról, a gombaszögi ásatásokról, a konfliktuskezelésről, a foci vébé értékeléséről, a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolását követő tüntetésekről vagy az önkéntességről is.

A közéleti programok mellett a kultúra is nagy hangsúlyt kap. A táborozók az irodalmi sátorban találkozhatnak többek között Závada Péterrel, Peer Krisztiánnal, Garaczi Lászlóval. A Gurigongo Symposium PajtaSzínházában a Kassai Thália Színház A császár új ruhája című darabját is láthatják, míg Jakubecz László az Azonos esőben való létezés című előadását hozza a táborba.

Az idén 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor öt zenei helyszínnel várja a fiatalokat. Közülük kiemelkedő a Hagyományok Háza Hálózat határon túli projektje által támogatott Folkszöglet, amely naponta kínál népzenei kavalkádot. Ennek keretében érkezik a táborba Agócs Gergely néprajzkutató és zenekara, a Fonó, valamint a Parno Graszt roma népzenei együttes is. A tábor zajától elszakadni vágyókat a chill sátor, azaz a Szoba várja, míg a Korona sátorban a komolyzene rajongói bújhatnak el. A nagyszínpadon fellép többek között a Punnany Massif, a Margaret Island, a Ghymes, a PASO és Lovasi András is.

A tábor részletes programja megtalálható a tábor hivatalos weboldalán és a Facebook-oldalon.