Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra is szükség van.
Az október 2-ai kvótanépszavazáson létrejött új egység felülírja a pártpolitikai határokat, és azért olyan széles, sokszínű, erős, mert az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az általa benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat vitáját megnyitva.
Több ponton módosítaná Orbán Viktor miniszterelnök az Alaptörvényt a kvótareferendumot követően. Tiltaná a külföldiek Magyarországra telepítését az erre vonatkozó hatályos magyar eljárásrend megkerülésével.